Bejelentés



Kincses Zoltán
Turul-házi Szent Erzsébet, az új eposz

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Linkek

Bonus Pastor

A furgon rögtön elindult, ahogy férfi kiállt a garázsból. A sofőr úgy tolatott ki a nagy sietségben Land Roverjével, hogy meg sem várta, míg a garázsajtó teljesen felnyílik. A terepjáró vezetőjét Adam Hartelnek hívták. Még nem volt negyven éves, és már saját tanszéke volt Bostonban a cambridge-i Harvard Egyetem bölcsészettudományi karán. Jó fizetés, kellemes, tágas lakás a teadélutánjáról elhíresült keleti parti zajos metropolisz kertvárosában. A garázsban ott állt egy vadonatúj terepjáró és egy kétüléses lenyitható tetejű sportkocsi. Mindene megvolt, amire csak ebben a korban egy férfi vágyhatott. Közel négy évtizednyi életében minden sikerült, minden simán és gördülékenyen ment. Egyetlen kivételt talán csak a társas kapcsolatok jelentették a számára. Fiatal korában csupán rövid, de annál szenvedélyesebb futó kapcsolatokra tellett tőle, amit magának azzal magyarázott, hogy életét eleinte a sportnak majd a munkának szentelte. Aztán berobbant az életébe a nő, az egyetlen, az igazi. Egy szemvillanás alatt zúdult rá a szerelem mindent betöltő élménye. Már elmúlt harminc esztendős. El is könyvelte magában, hogy valószínűleg egyedül kell leélni az életét. Tartós kapcsolat nélkül, sok kollégájához hasonlóan, életét kizárólag a tudománynak szentelve. Egy esős délutánon azonban tanszéki irodájába betoppant egy új világ lehetősége egy magas, csillogóan kékszemű fiatal lány képében. Eve Hillnek hívták, és az összehasonlító irodalom tanszéken volt tanársegéd. Már nem is emlékezett rá, miért kereste fel, de ez már abban a pillanatban is elveszítette a jelentőségét. Azonnal érezhető volt közöttük valami furcsa, megmagyarázhatatlan feszültség, és amikor a lány először rávillantotta semmihez sem hasonlítható mosolyát, már tudta, hogy ha törik, ha szakad, ezt a nőt feleségül fogja venni. Az a fura gondolat ötlött az eszébe, hogy egy ilyen mosoly késztethette az első embert is az eredendő bűn elkövetésére. Az biztos, hogy Adam is leszakította a maga almáját. Néhány ebéd, aztán néhány éjszakába nyúló vacsora, és alig egy hónap múlva már az oltár előtt álltak. Magának sem tudta megmagyarázni, hogyan történt a dolog, hogyan lett megrögzött agglegényből egyszerre boldog házas ember. Mert boldog volt, azt tudta. És ő elkövette azt a hibát, amelyet egy férfi csak el tud követni. Nem becsülte meg Istennek ezt az adományát, és hagyta kicsúszni a kezéből – mint most már ráébredt -, az egyetlen fontos dolgot. Az egyetlent, ami igazán számít, a szerelmet, a tartós boldogság egyetlen valamirevaló zálogát, mert a munkáját akkor fontosabbnak tartotta. Vallásfilozófiát és vallástörténetet tanított, és az órái rendkívül népszerűek voltak a diákok körében. A tudomány és a bölcsészet szeretetét az apjától örökölte, aki szintén ezen az egyetemen tanított irodalomelméletet. Apjának volt egy furcsa és megmagyarázhatatlan dön-tése. Amerikai német létére kutatási területéül nem a német irodalmi kultúrát választotta, hanem egy közép-európai kis nemzetét, a magyar irodalmat. Adam sokszor faggatta apját döntéséről, de az apa a kérdésre legtöbbször csak fejét ingatva hümmögött, és közben az arcán szinte már üdvözült mosoly ült, mint aki olyasmit tud és lát, amit rajta kívül senki más. Az öreg folyékonyan beszélt magyarul, és gyermekkorukban Adamet és nővérét is rá-szorította ennek a furcsa, de annál nehezebb nyelvnek a tanulására. Nővére, Edith könnyedén szívta magába a csalafinta nyelvtani szabályokat és dallamos szavakat, de neki elképesztően nehezen ment, és ahogy később önmagának is bevallotta, egyáltalán nem is érdekelte. A nővérét furcsa mód annál inkább. Nem véletlen, hogy a lány maga is nyelvészettel kezdett el foglalkozni, és több neves európai egyetemen tartott generatív grammatika és leíró nyelvészet előadásokat, már amennyire három gyermekének nevelése ezt megengedte számá-ra. Ma már Edith nem tanít, a tudományos és szakmai karrier helyett a gyermekeit és a családot választotta. Adam egyre inkább kezdte megérteni ezt a döntését. Ő maga egy kevésbé pragmatikus tudományterületet választott magának, amelyhez nem kellett annyi szorgalom és annyi filológiai aprólékosság. Legalábbis a választás idején ezt hitte saját területéről, de az évek során rá kellett jönnie, hogy ha el akar mélyülni a vallások szerteágazó sokféleségében és metafizikai lélektani sokszínűségében, akkor a vallástörté-netben is temérdek műhelymunkát kell elvégeznie. Rengeteg könyv és rengeteg emberi sors tanította meg ennek a megfoghatatlan tudo-mányterületnek a tiszteletére. Szinte minden nap éjszakákba nyúlóan olvasott, jegyzetelgetett, amelyet a dolgozószobájában rendszertelenül széthajingált, tarka ákombákomokkal telefirkált papírfecni is bizonyított. Feleségével való veszekedéseinek is nagy részét az indukálta, ha az asszony megunta a számára szentélynek tekintett olvasókuckóban uralkodó alkotói káoszt, és megpróbált valamelyest rendet teremteni. Adam ilyenkor fel tudott volna robbanni a dühtől. Az asszonyra borí-totta minden elkeseredését, ha megakadt valamilyen tudományos kérdés megfejtésében, mondván, hogy így már soha nem fogja megtalálni azt a legfontosabb jegyzettöredéket, ame-lyet egyébként sem talált volna meg soha. A másik ok a veszekedésekre sokkal kézenfekvőbb volt. Fiatal tanárként nap mint nap azzal kellett szembesülnie, hogy szemérmetlenül fiatal és annál szemérmetlenebbül öltözködő lányok rajongják körül az órái előtt, alatt és után. Adam nem értette a szebbik nemnek ezt szokatlan, felé irányuló érdeklődését. Soha nem tartotta magát különösebben jóképű férfinak, mint ahogy nem is volt az. Magas volt ugyan és kisportolt testalkatú, de az arcát inkább lehetett karakteresnek nevezni, mint szépnek. Azonban eszébe jutott anyósának gyakori mondása: ha egy férfinak van kisugárzása, akkor elég, ha csak egy fokkal szebb az ördögnél. Adam pedig Csernobilt meghazudtoló kisu-gárzással rendelkezett. Ki tudja honnan eredt ez a kisugárzás. Vagy az öröklött személyiségéből vagy a szerzett tudásából fakadt. Esetleg mindkettőből egyszerre. Ahogy az anyja mondta mindig gye-rekkorában: világítasz fiam, mint egy töklámpa, csak éppen nem forogsz. Ő ugyan nem forgott, de körülötte rendesen forogtak. Legalábbis a fiatal tanítványai rendre körülzsongták. Ott legyeskedtek körülötte az órák szüneteiben, vagy a tanítás után. Még akkor is meg-megállították nevetséges és átlátszó kéréseikkel, amikor esténként felesé-gével sétálgatott, vagy közös hétvégi bevásárló körútjaikon voltak. Talán éppen ez volt az egyik ok, amiért elhagyta az asszony alig két esztendővel ezelőtt. Eve, a feleség nehezen viselte ezeknek, ahogy ő szokta mondani, csitriknek a tolakodó nyomulását, annak ellenére, hogy Adam néhány borgőzös éjszakát kivéve ellent tudott állni a legcsábítóbb kísértéseknek is. A több mint tíz éves házasságuk alatt talán kétszer, ha előfordult, hogy engedett az elé-je táruló lehetőségeknek, de akkor is olyan elképesztő és hosszú ideig tartó lelkiismeret furda-lással kellett szembenéznie, hogy megfogadta, ez soha többé nem fordulhat elő. Ezt számtalanszor el is mondta a feleségének, de az asszony egy napon mégis úgy döntött, hogy össze-csomagol, és kilép közös otthonuk ajtaján. Az asszony azóta újra férjhez ment egy vidéki bútorkereskedőhöz. A férfi emlékezett arra a pillanatra, amikor volt anyósától megtudta a házasság hírét, véresre verte az öklét a für-dőszoba tükre melletti falban, és aztán egy hétig nem ment be dolgozni. Kínozta a soha nem érzett és feloldhatatlan magány és a keserű önvád. Mára már úgy érezte, hogy feldolgozta ezt a cseppet sem élménynek tekinthető eseményt az életében, bár reggelente még mindig hiányzott az asszony, amikor az ágy üres és hideg felére nézett. Adam Charlestownban lakott, Boston külvárosában egy jobb időket is látott kisvárosi kúriában. A lakása Cambridge-től, a Harvard egyetemi városrészétől még csendes forgalmú időben is nagyjából negyven percre volt, de most a kései indulás miatt pontosan a nyolcórás csúcsidőre kellett számítania. Egy kissé beletaposott a gázpedálba, és néhány percen belül már át is hajtott a Charles folyó legközelebbi hídján. Amikor a Washington streetről áthajtott a kisebb, bedugult mellékutcákon keresztül a Tremont streetre, akkor már négy-öt autóval mögötte haladó furgon is felvette a sebességét, és a terepjáróhoz hasonlóan szlalomozni kezdett a sávok között. Mindebből Adam semmit sem vett észre. Nem ment ritkaságszámba, hogy enyhe késéssel ébredt. Az utóbbi időben rosszul aludt. Most is egész éjszaka csak forgolódott az ágyban, és hallgatta a langyos tavaszi eső lehúzott redőnynek csapódó kopogását, észre sem vette, hogy eljött a reggel. Halk szitkozódások közepette kikelt az ágyból, és kivánszorgott a fürdőszobába. Belebá-mult a tükörbe, és még önmagát is meglepte a látvány. Egy kialvatlan, véreres szemű öregember nézett vissza rá. Elhatározta, hogy a nehéz napra való tekintettel gyorsan megpróbál embert formálni ma-gából. Egy gyors fogmosás és borotválkozás után beállt a zuhany alá, és hosszan engedte ma-gára az áztató, forró vizet, észre sem véve, hogy mennyi idő telik el közben. Amikor kijött a víz alól, és magára kapott egy viszonylag tisztának tűnő és kissé megko-pott eleganciával rendelkező öltönyt, akkor pillantott csak az órájára. Ekkor döbbent rá, hogy visszavonhatatlanul és megbocsáthatatlanul elkésett. Hármasával szedte a lépcsőfokokat, és valósággal bezuhant az autójába, miközben megpróbálta bepréselni 182 centiméteres magasságát a vezetőülésébe, majd nagy gázzal kirobbant a csúcsforgalomba. A harmadik vagy a negyedik piros lámpánál járhatott, amikor a visszapillantó tükrében észrevett egy lesötétített szélvédőjű furgont, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Amikor a belváros felé vezető úthoz ért, bekapcsolta a kihangosítót telefonján, és a tan-széki titkárnőjét hívta, hogy a kilencórás programját tolja egy órával későbbre, mert tíz óra előtt semmiképpen sem fog beérni az egyetemre. Negyed tizenegy volt, amikor beállt a Harvard főépülete elé, a számára fenntartott parkolóba. Arra gondolt, hogy hány évet kellett az egyetemi könyvtárban eltöltenie ahhoz, hogy a mostanra már jelentéktelennek tűnő, pici névtábla ott álljon az ő nevével a főépület előtti par-kolóban, de elhessegette magától a gondolatot, mert újra rádöbbent, hogy lekéste az elkésését is. Futva tette meg a diákok legnagyobb megrökönyödésre a parkoló és az épület közötti utat. Most az sem zavarta, hogy néhány felsőbb éves tanuló röhögve drukkol neki a lépcsőforduló-ban, miközben „Hajrá tanár úr!” vagy „Mérjük az időt, csak most fel ne adja!” bekiabálások-kal buzdítják eltúlzott mozdulatokkal félreugorva az útjából. A diákok már csak ilyenek. Ő is jópár tréfát megengedett magának tanárai rovására annak idején. Egyébként is szeretett futni. Sokszor órákig futott szinte önsanyargató módon a Public Garden közel 10 hektárnyi zöldjében százszor és ezerszer megkerülve Washington lovasszobrát. Ilyenkor abban reménykedett, hogy talán rendet tud teremteni a szerteszét csapongó gondolatai között, és talán ki tudja űzni magából felesége soha nem homályosuló em-lékét. Persze erre esély sem volt. Fiatal korában is nagy hangsúlyt fektetett az egészséges életmódra. A középiskolában kortársaihoz hasonlóan baseballozott és futballozott, de hamar ráunt ezekre az amerikaiak számára szentnek és sérthetetlennek számító sportokra, és inkább átállt a közép és hosszútáv-futásra, amelyekben több korosztályos állami és országos díjat is szerzett. Részt vett több vá-logatóversenyen, de soha nem tudta magát igazán sportolóként elképzelni, így hamar felha-gyott az aktív sporttal. Az egyetemen már csak önmaga kedvéért futott, ráállt a maratonra, mondván, hogy ez az a sportág, amely a saját tudományához is közel áll. Felnőtt korában is igyekezett vigyázni magára. Tinédzserkori pöfékeléseken kívül nem dohányzott, nagyon ritkán fogyasztott alko-holt, és megpróbálta rendszeres testmozgással karban tartani a testét is. Ennek köszönhetően még most is húszéveseket megszégyenítő kondícióban volt. Ezzel a fiatalos lendülettel vágtatott végig a hosszú folyosón, és valósággal beszakította a tanszéki iroda ajtaját. Véletlenszerűen felkapott néhány könyvet, és már rohant is a campus túlsó felén lévő épületbe, ahol már húsz perce el kellett volna kezdenie az óráját. Újabb rohanás, az ajtóban félretolta az útját állni igyekvő titkárnőjét, aki egy hosszú borí-tékot lobogtatott a kezében. Még hallani vélte az idősödő titkárnő csoszogó papucsos lépteit és egyre halkuló „Hartel professzor, Hartel professzor” kiáltásait, de úgy gondolta, hogy ráér azzal az óra után is. Nem is gondolta, hogy milyen súlyosan és végzetesen tévedett. Ha akkor megáll, és bevárja a csendes és lelkiismeretes, titkárnőjét, aki már több mint tíz esztendeje dolgozott neki híven, és tűrte szeszélyes természetét és sajátos kicsapongásait, akkor talán minden másképp történik. Amikor Adam beért az előadóba, már csak néhány diák lézengett a padok között, a többiek időközben a folyosóra mentek egy kis szabadon nyert traccspartira, de amikor a bent lévők élénk tapssal és hangos üdvrivalgással fogadták a késésének tudatában lévő zavarodott tanárt, ők is beoldalogtak. Késés ide késés oda, fáradtság ide fáradtság oda, Adam úgy érezte, hogy élete legjobb óráját tartotta meg. Jellemző, hogy amikor az ember szorult helyzetbe kerül, akkor olyan rej-tett erőtartalékok indulnak meg benne, amiről ő maga sem tudott. Gyakorlatilag másfél órán keresztül beszélt soha nem érzett szenvedéllyel a különböző vallásokban és filozófiákban rejtező metafizikai gyökerekről és az ismeretlen felé kivetülő sokszor megmagyarázhatatlan hitről, és most talán először nem akadt meg a gondolatainak folyamában. Számára is ismeretlen volt ez a szenvedély, amely egységes képpé formálta benne is egy monumentális kirakós játék építőkockáit. Ma mindenképpen megpróbálta megmagyaráz-ni, miért munkál még mindig a mennyország mindmáig megfejthetetlen mítosza. Láthatóan ez az érzés a diákokra is átragadt, mert amikor befejezte a másfél órásra sikeredett gondolatfolyamát, a máskor óra végeztével a tanteremből fejvesztve menekülő diákok, ahelyett, hogy kirohantak volna a büfébe, vagy az épület mögé egy sodrott spanglira, köré gyűltek, és a legkülönbözőbb kérdésekkel bombázták. Mintha ők sem akarnának elszakadni attól a megmagyarázhatatlan, éteri érzéstől, ami-kor a rajtunk kívül álló transzcendentális bölcsesség és összemberi tudás utat talál ismeretlen emberek, és egymástól korban és időben távol álló személyek között, és amely csak ritka és kiválasztott pillanatban juthat az ember osztályrészéül. A fiatal professzorban is ezek az érzések kavarogtak, de tudta, hogy a kései ébredés egyik büntetése az, hogy meg kell szakítania ezt a közösségi láncot, és újra nyakába vette a lábát, hogy visszafusson a disszertációja megvédésére. Újra annyira el volt késve, hogy nem fel az irodájába, hanem egyenesen az Auditorium Maximumba ment a független bizottság elé, hogy eléjük tárja az elmúlt félévben végzett munkája eredményét. Belépett az Új Világ egyik legódonabb és legismertebb egyeteme impozáns előadótermé-nek márványpadlójára, amelyet sok száz és sok ezer diák lába koptatott már az évszázadok alatt. Közben az járt az eszében, hogy vajon az egyetem egykori alapítója, John Harvard pap 1636-ban sejtette-e már, hogy a róla elnevezett intézmény a világ talán leghíresebb intézménye lesz. Nem tudott büszkeség és meghatottság nélkül gondolni arra, hogy ő is a cambridge-i iskola egyik tanára lett, de elmélkedését megzavarta, hogy a teremben a megszokotthoz ké-pest meglehetősen furcsa kép fogadta. Meglepetésére a bizottság ahelyett, hogy auditáló asztal mellett ült volna, az egyik sarok-ban suttogott izgatottan az ajtó felé pislogva. Ez még nem is lett volna olyan különleges, azonban jelen volt két olyan személy, akinek ilyen esetben nem kellett volna jelen lennie. Az egyik az egyetem idősödő és erősen kopaszodó rektora, míg a másik egy számára ismeretlen szögletes arcú középkorú férfi. Civil ruhája ellenére a mozgásából és a viselkedéséből Adam arra gondolt, hogy hivatalos személy, de egyelőre még nem tudta megállapítani, hogy milyen hivataltól érkezhetett. A bizottság tagjai és a rektor zavarodottsága pillanatok alatt rá is átragadt. Érezte, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Először a rektor tett felé néhány bátortalan lépést, de a hivatalos kinézetű férfi egy mozdu-lattal megállította, és ő maga lépett Adam elé. A gyors, határozott kézfogás, és a kimért de udvarias bemutatkozás ellenére is összeszorult a gyomra. - John Kowalsky hadnagy vagyok a kerületi rendőrkapitányságról. Néhány kérdést sze-retnék feltenni önnek. Kérem, foglaljon helyet, talán úgy mindkettőnknek könnyebb lesz. Adam megilletődötten ült le, miközben legkülönfélébb gondolatok kavarogtak benne. Akárhogy törte is a fejét, nem tudott rájönni, hogy mi dolga lehet neki a rendőrséggel. És ugyan miféle kérdéseket akar feltenni neki ez az ember? - Kérem, állok rendelkezésére – felelte Adam továbbra is értetlen tekintettel. - Kezdjük az azonosítással. Ön ifjabb Adam Hartel professzor? - Igen. - 1968. október 28-án született Bostonban? - Igen. - Lakcíme Churchill street 17. - Igen, ott lakom. - Az ön elvált felesége született Eve Hill, jelenleg Eve Thompson? - Igen, ő volt a feleségem – és ekkor Adamnek hirtelen görcsbe rándult a gyomra. Ezek szerint ennek az egész faggatózásnak Eve-hez van köze. Iszonyatos aggodalomtört rá. Remegő hangon megkérdezte: Árulja el, történt vele valami? - Várjunk még ezzel! – hessentette el magától a kérdést a rendőr. – Egyelőre még én kérdezek. Mit csinált ön tegnap éjfél és hajnali kettő óra között? - Otthon aludtam. - Tudja ezt önnek tanúsítani valaki? - Természetesen nem. Egyedül élek. - Értem – mondta a rendőr furcsán összehúzott szemmel, miközben szorgalmasan íroga-tott a jegyzetfüzetébe. Ekkor odaintett egy másik öltönyös férfinek, aki az ajtóban álldogált, és mindezidáig Adam észre sem vett. A férfi két hermetikusan lezárt, de átlátszó zacskót szorongatott a kezében. A nyomozó átvette tőle, és az egyiket a megilletődött Adam orra elé nyomta. Egy pár sáros edzőcipő volt benne. - Ismerős önnek ez a pár cipő? - Igen. Ez az én edzőcipőm – mondta a férfi, miután alaposan megnézte a tasak tartal-mát. - Rendben – nyugtázta a rendőr, majd a másik zacskót is felmutatta, amelyben egy véres konyhakés volt. – És ez is ismerős. - Nem tudom - felelte most már izgatottan Adam. – Tudtommal nekem is van egy ilyen vagy ehhez hasonló késem. - Akkor ez valószínűleg az öné, ugyanis megtaláltuk rajta az ön ujjlenyomatát. Tehát akkor elismeri, hogy ez az ön kése? - Ezek szerint igen – mondta teljesen összezavarodva. – De hát kérem, mi ez az egész? - Adam Halter. Ezennel letartóztatom Jack Thompson meggyilkolásának vádjával. A kollégám felolvassa önnek a jogait. Ekkor odalépett hozzá a másik rendőr, és elkezdte darálni a sablonszöveget. - Jogában áll hallgatni. Amennyiben ezt nem teszi, minden szó felhasználható lesz ön ellen a bíróságon. Jogában áll ügyvédet fogadni, amennyiben ez nem áll a rendelkezé-sére, akkor a bíróság hivatalból kirendel maga mellé egyet. - De kérem, továbbra sem értem, mi ez az egész história. Mivel vádolnak? - Tegnap este éjfél és hajnali két óra között a hálószobájában brutálisan meggyilkolták Jack Thompsont – mondta előre lépve Kowalsky hadnagy. – A gyilkos fegyveren megtalálták az ön ujjlenyomatát, és a ház előkertjében megtaláltuk jól beazonosítható-an az ön edzőcipőjének a nyomait. - És Eve-vel mi történt? – kérdezte Adam szinte önkívület állapotban. - Ez jelenleg vizsgálat tárgyát képezi. Országos szintű körözést adtunk ki ellene, mivel nyomtalanul eltűnt. Amennyiben bármit tud a hollétéről, vagy a holtestének helyéről, és ezt nem árulja el a nyomozóhatóságoknak, akkor újabb súlyos vádakat vonhat a fe-jére. Megértette? - Mi az, hogy a holtestének a helyéről? – mondta Adam szinte már kiabálva. – Mit kép-zelnek maguk? Azt hiszik, hogy megöltem a feleségem? - Ő már nem a maga felesége – mondta a hadnagy szúrós tekintettel, majd odaintett a társának. – Kérem őrmester, bilincselje meg a gyanúsítottat, és vezesse el.




Üzenetküldés
Írjatok véleményt bátran bármiről!

E-mail címed:
Szöveg:

Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



BS [ 2009-02-14 21:20 ]

navégre egy híres rokon:-))



Ancsa [ 2009-02-14 19:04 ]

Nagyon tetszik az oldalad Bátyó!
Puszi



Mihu [ 2009-02-13 15:08 ]

Csak így tovább Mester úr!

Ui: Láttál-e már elefáN?






Keresés a honlapon



Hírek


Szavazás







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!